A dolgok nem változnak. Minden egyre rosszabb. A nappalokra ismét nem emlékszem, csupán annyi marad meg, hogy fekszem egyedül a szobámban sötét van és csend, ijesztően nagy csend. Nem tudnám megmondani, hogy mi ez, olyan mint ha nem lenne életem. Nem látok mást csak a szobám falait. És az elmúlt évek rémképei kísértenek álmaimban folyamatosan. Sokszor ébredek úgy, hogy sírok vagy remegek. De van olyan is mikor éjszakánként minimum ötször felébredek mert az az érzésem, hogy figyelnek. A szemem ilyenkor ki se merem nyitni. Csukott szemmel kitapogatom a lámpát és miután feloltottam azt rettegve nézek körbe és természetesen sehol semmi. Ilyenkor persze a visszaalvásnak az esélye 1%.
A családi helyzet is csak romlik. Már nem tudom hova süllyedhetnénk ennél mélyebbre.
A munkával kapcsolatosan némi előrelépést látok bár ez igazából csak pénteken fog kiderülni. Az egyetlen gond, hogy ahogy közeledik ez az időpont én egyre inkább rettegek a dologtól.
A csomóm meg ugyan úgy fáj mint két hete de az orvosoktól még mindig rettegek így doki még ezt nem látta, pedig úgy érzem ideje volna már.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése